2017. február 28., kedd

Március Horoszkóp 2017


Március horoszkóp 2017


Kos március horoszkóp 2017

Ebben a hónapban a Kos számára megadatik a lehetőség arra, hogy megerősítse a személyiségét, jellemvonásait, és a munkahelyi státuszát is. Ha visszatekint az elmúlt esztendő meghatározó eseményeire, akkor rá fog jönni, hogy mindezt teljes mértékben kiérdemelte. Márciusban nem féljen megmutatni másoknak a kezdeményező készségét, és igyekezzen mindig a megfelelő színben feltüntetnie magát. Tartsa észben, hogy az ön környezetében lévő emberek nagyon jó megfigyelőkészséggel rendelkeznek. Fogadja meg a kollégái tanácsait, mivel segíteni szeretnének önnek, és így sokkal jobban fog boldogulni. Tele van izgalmas, érdekes öltekkel. Ne féljen megvalósítani őket! Nagyon fontos, hogy időben felfedezzék a bajt és kigyógyítsák az embert a betegségből. Önnek sem hiányozna, hogyha folyton visszaesne ugyanabba a betegsége, tegyen érte, hogy ez ne történhessen meg.

Bika március horoszkóp 2017

Ez a hónap kifejezetten kedvező lesz a Bika számára a karrier szempontjából és a munkaadók is jobban fogják értékelni a szorgalmasan, tisztességesen dolgozó alkalmazottak munkáját. Márciusban kimondottan kitűnik majd a munkatársai közül a teljesítményével, de ne próbáljon meg hasznot húzni a helyzetéből, hiszen senki sem szereti a túlságosan nagyképű, törtető embereket. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy néhány ellenséget is szerez magának. A többletenergiáját próbálja meg sportra fordítani: például próbálja ki a squash-t. A csillagok állása stabil, ezért most érdemes belevágnia a hosszútávú projektekbe is.  Relaxáljon és végezzen jógagyakorlatokat. Ha még kezdő ezen a téren, akkor vigyen el valakit magával. Észre fogja venni, hogy a közös élmények megerősítik majd kettejük kapcsolatát. Veszélyben van az egészsége; ne tegye ki magát további káros hatásoknak.
Ikrek március horoszkóp 2017

Ne hagyja, hogy csökkenjen a munkahelyi teljesítmény pusztán amiatt, hogy éppen nem sok minden történik a cégnél, vagy azért mert pillanatnyilag hiányzik önből a kellő motiváció a kollégái miatt. Nem muszáj mindenkinél jobban teljesítenie, de arra ügyeljen, hogy azért ne lógjon ki a sorból. Az ikrek jegy szülötteinek mindenféleképpen érdemes megfogadniuk a fenti tanácsot. Tartsa ezúttal magában az ötleteit, lesz majd sokkal jobb alkalom arra, hogy előrukkoljon velük. Ha azon hezitált idáig, hogy táncleckéket vegyen, akkor ne legyen rest, jelentkezzen most egy kurzusra. Az se számít, ha nincs partnere, mert hamarosan találkozni fog valakivel. Váltson diétát. Egyen több zöldséget és használjon kevesebb sót. Garantáltan jobban fogja magát érezni.

Rák március horoszkóp 2017

Ha valakinek az ön segítségére lesz szüksége a környezetében, akkor ne habozzon ezt megtenni. Az emberek nem felejtik el a jó cselekedeteit és ez Márciusban még nagyon jól jöhet önnek. A rák csillagjegyűek számára ez az időszak nem lesz túl aktív periódus a munka tekintetében, ezért ha megteheti szakítson időt a pihenésre is, hiszen nem vagyunk gépek és erre az embernek időről-időre szüksége van. Csak túl későn fog tudatosodni önben, hogy más döntést kellett volna hoznia. Sajnos már nem tudja helyrehozni a hibáját, de annyit azért megtehet, hogy tanul belőle, így a jövőben nem fogja újra elkövetni. A padlóra fog kerülni egy váratlan helyzet miatt, de ebből is jól fog kijönni, mivel sokkal erősebb lesz tőle, mint azt korábban gondolta volna. Ha korán akar kelni, de túl fáradt hozzá, ne tegyen emiatt szemrehányást önmagának. Egész egyszerűen arról van szó, hogy több pihenésre van szüksége.

Oroszlán március horoszkóp 2017

A március egyáltalán nem megfelelő időszak az oroszlán jegyűek számára a komoly döntések meghozatalára. Tény, hogy a jegy szülöttei olyankor elégedettek, boldogok, ha minden az ő elképzelésük szerint történik, és általában jó döntéseket is hoznak, viszont ezúttal ön olyan baklövéseket is elkövethet, amelyek miatt némi önkritikát is kell majd gyakorolnia. Mérlegeljen gondosan, vegyen figyelembe minden érvet és ellenérvet, így nem fog elhamarkodott döntéseket hozni. Ha már régóta egyedül él, akkor meglehetősen nehéz lehet egy új párkapcsolat kialakítása. Kialakult egy rendszer az életében, amit nem szeretne feladni, viszont idővel rá fog döbbenni, hogy igenis megéri változtatnia. Meglehet, hogy már túl hosszú ideje próbálja elérni, hogy a főnöke végre felfigyeljen önre, de végül rádöbben majd, hogy nem éri meg az erőfeszítéseket a dolog. Kell, hogy legyen valami rendszeresség az életében. Készítsen egy tervet pár nappal előbbre és próbáljon igazodni hozzá teljes mértékben.

Szűz március horoszkóp 2017

Úgy tudja a legkönnyebben elkerülni a túlzott stresszt, ha rálel a belső békéjére. Márciusban már a változás szelei lesznek érzékelhetők és sokkal több szabadideje lesz, amit akár magára is fordíthat. Ha olyan tevékenységeket végez, amelyeket kedvel, akkor feltöltődik és megnő az energiaszintje is. Például sportoljon valamit, vagy kösse össze a hasznosat a kellemessel és főzzön egy finom vacsorát a kedvesének. Ne halassza el másnapra, amit ma is megtehet. Minél hamarabb letudja a feladatait, annál több ideje marad más tevékenységekre. Ne feledkezzen meg a régi barátairól. Szánjon rá egy kis időt, hogy legalább egy kávézás erejéig találkozzon velük. Talán most rossz hangulatban van, de ez nem ok arra, hogy ignorálja az embereket. Társaságban határozottan jobban érezné magát.

Mérleg március horoszkóp 2017

Amikor sikerül felvennie a munkája sikeres végzéséhez szükséges tempót, a párkapcsolatában egy sokkal nyugodtabb periódus veszi kezdetét. Újra egymásra találnak majd a partnerével, és ennek köszönhetően ismét tökéletes lesz az összhang önök között. Ehhez persze az is szükséges, hogy megtalálják az arany középutat és mindketten hajlandók legyenek kompromisszumokat kötni. A pozitív energiáknak köszönhetően a mérleg jegy szülöttei könnyen megbirkóznak majd a hónap során a stresszel is. Ne féljen felvenni a kapcsolatot a régi ismerőseivel, barátaival, hiszen ebből még számos előnye származhat később. Ha már régóta szeretne egy jobb pozíciót megszerezni magának a munkahelyén, akkor ez lehet a megfelelő pillanat, de ne feledje, hogy minden erejét be kell vetnie a cél elérése érdekében. Úgy érzi, hogy túl magas elvárásoknak kell megfelelnie. Meg kell húznia bizonyos határokat, mert ha nem teszi, akkor ön fog rosszul járni.

Skorpió március horoszkóp 2017

A skorpió csillagjegyűek eléggé elhanyagolták magukat az elmúlt időszakban, ami különösen igaz a fizikai kondíciójukra. Márciusban fontos, hogy szakítson időt a sportra is, ezért a legjobb, ha rendszeresen ellátogat a barátai társaságában egy fitnesz centerbe. Ha így tesz, akkor könnyedén levezetheti a munkahelyi stresszt, megerősödik az immunrendszere és elkerülik a betegségek. Úgy tűnik, hogy végre sikerül felkeltenie egy korábban kiszemelt személy figyelmét. Viszont arra figyeljen, hogy hanyagolja a "rózsaszínű szemüveg" használatát. Biztos a dolgában és abban amit csinál, ezért igen könnyen meg tudja győzni az érveivel a környezetében lévőket, de emellett inspiráló hatással is van rájuk. Ön mellett áll a szerencse, több időt kellene rászánnia feladatának elvégésére vagy a munkája kapcsán információ után kutatni.

Nyilas március horoszkóp 2017

Az optimizmusa és a jó hangulata miatt egyesek a munkahelyén esetleg azt feltételezhetik, hogy bármit megtehetnek büntetlenül. Ne hagyja, hogy a fejére nőjenek a beosztottjai, mutassa meg nekik, hogy ön a főnök. Márciusban fontos, hogy a nyilas csillagjegy szülöttei kellő figyelmet fordítsanak az egészségük megőrzésére is. Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az immunrendszere minél ellenállóbb legyen. Próbáljon meg pozitív maradni és derítse jobb kedvre a barátait, ha rossz lenne a hangulatuk. Legyen nyitott, és ne féljen akkor sem kimondani a saját véleményét, ha az esetleg negatív. A munkatársai meg fogják érteni önt. Szánjon időt a családtagjai meglátogatására, töltse el az egész estét a körükben, így minden fontos témát jó alaposan kivesézhetnek.

Bak március horoszkóp 2017

Fontos, hogy ebben az időszakban kellő figyelmet fordítson az egészségének megőrzésére is. Könnyen meglehet, hogy a Bak csillagjegyűként nem lesz túl sok szabadideje márciusban, de tartsa észben, hogy a betegségek megelőzése rendkívül fontos az ön esetében. A munkahelyén egy viszonylag nyugodt periódus vár önre, de ettől függetlenül ne legyen azért túlságosan passzív, mert az szemet szúrhat a főnökeinek. Ne pazarolja arra érdemtelen emberekre feleslegesen az energiáit. Inkább nézzen alaposan körül az ismeretségi körében, és rá fog hamar jönni, hogy ki az igazi barátja és ki az akit már nem sorolhat ebbe a kategóriába. Lehet, hogy valami nem stimmel ön és a munkatársai között. Próbálja meg kideríteni, hogy mi a probléma valódi oka, és beszélje meg velük a dolgot. Ne gondolja, hogy egy-két dolog elkerülte mostanság a figyelmét? Szedje rendbe a gondolatait és rendszerezze a napi teendőket.

Vízöntő március horoszkóp 2017

Szánjon több időt a családjára és a barátaira. Márciusban a csillagok állása kedvezőtlen az egészségi állapota szempontjából, ezért ebben az időszakban a túl sok munka kifejezetten káros a vízöntők számára. Próbáljon meg minél több időt eltölteni és kicsit kikapcsolódni a hozzátartozói körében. Csak túl későn fog tudatosodni önben, hogy más döntést kellett volna hoznia. Sajnos már nem tudja helyrehozni a hibáját, de annyit azért megtehet, hogy tanul belőle, így a jövőben nem fogja újra elkövetni. Itt a ideje, hogy felhagyjon végre a rossz szokásaival. A csillagok állása ideális ehhez. Ne csodálkozzon, hogy ennyire jól érzi magát, hiszen az új életmódja jótékony hatással van a szervezetére.

Halak március horoszkóp 2017

A március beköszöntével rendkívül fontos, hogy a halak csillagjegy szülöttei kellő figyelmet szenteljenek a családtagjaikra és a közeli barátaikra. Ne csak a munkája töltse ki ebben az időszakban az életét, szánjon rá pár napot a pihenésre, feltöltődésre is. Könnyen elterelheti a figyelmét a munkahelyi problémákról, ha kirándul egy kicsit a természetbe, vagy ha együtt tölt egy romantikus vacsorát a kedvesével. Ebben a periódusban a csillagok állása pozitív hatású lesz az egészségi állapotára. Ha már régóta egyedül él, akkor meglehetősen nehéz lehet egy új párkapcsolat kialakítása. Kialakult egy rendszer az életében, amit nem szeretne feladni, viszont idővel rá fog döbbenni, hogy igenis megéri változtatnia. Nagyon jól tudja, hogy mi a módja annak, hogy lenyűgözzön másokat. Használja ehhez a jól bevált módszereit. Menjen el nyaralni. Ezáltal elfeledheti az összes gondját és teljes erőbedobással csakis az utazásra koncentrálhat.

0 comentarii:

Megjegyzés küldése

Statistici T5